Március 8-10. között rendezték meg a 16. Országos Gitárversenyt. A háromévente rendezett versenyre iskolánk két versenyzőt nevezett: Molnár Tamást az első, Gerda Balázs Andrást a második korcsoporban.
A verseny három fordulóból állt. Január végén és február elején területi válogatókat tartottak, ahonnan az ország legjobb 69 versenyzőjét juttatta a zsűri a Váci megmérettetésre, köztük Tamást és Balázst is.
Az elődöntőben mindkét fiú szépen szerepelt, ahol nagyon magas színvonalon gitározott mindenki. A döntőbe már nem jutottak tovább, de így is sok szép élményt szereztek. Gulyás László hangszerkészítő kiállítását megnéztük, kipróbáltunk egy hangszert is. Találkoztunk Balázs egyik darabjának szerzőjével is, Fodor Ferenccel, akivel volt lehetőségünk kicsit beszélgetni.
Sok gitározást hallgattunk a három napon sokat tanultunk és reményeink szerint a három év múlva esedékes következő versenyen ismét megmérettetjük magunkat.